Akár a kitűzőket, fejkendőket, vízipisztolyokat, grillutalványokat, meg még sok minden mást is. A Sziget, az Ökopannon és Humusz által létrehozott szervezet célja a magyar fesztiválok zöldítése, mindenek előtt a hulladékkezelés megoldása.
A Szigeten cirkáló húsz önkéntes mindegyike naponta 15 zsák szelektív hulladékot (műanyag poharat, palackot és fémdobozt) gyűjt össze és természetesen ürítik a szelektív hulladékgyűjtőket is. Így naponta mintegy 40-50 köbméter újrahasznosítható hulladék gyűlik össze, amit kamionok szállítanak el az egyik budapesti válogatóüzembe.
Persze egyszer eljön az idő, amikor már szelektíven sem kell ennyi hulladékot elszállítani a Szigetről. Már folynak a kísérletek a RePohárral, amelyik egy vastagabb falú, mosható, műanyag pohár. Kisebb rendezvényeken már sikerrel debütált, de Szigeten egyelőre még csak tesztelik. A betétdíj miatt ugyanis csak akkor van értelme bevezetni, ha kizárólagosan ilyenekbe mérik majd az italokat. Egyetlen RePohár egy nagy szemeteszsáknyit helyettesíthet az eladobhatós poharakból, melyek ma a Sziget hulladékának 60-70 százalékát jelentik.
A szemetelés bolygónk jövőjét veszélyezteti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!